A magyar vállalatok pénzügyi és operatív vezetőinek egyik legnagyobb éves konferenciájára került sor június 8-án a budavári Hilton Budapestben. Idén első alkalommal rendezte meg Business and Finance Summit konferenciáját a Portfolio és a Magyar Credit Management Szövetség. A rendezvényen a nemzetközi szinten is elismert CFO of the year díj illetve az Év Credit Management Csapata díj is átadásra kerül. A kapcsolatépítési lehetőségek mellett magas színvonalú előadásokkal, esettanulmányokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel jártuk körbe a hazai vállalatok legfontosabb működési és pénzügyi kérdéseit.

A rendezvény - amely kifejezetten vállalatoknak szól - legfőbb célkitűzése az volt, hogy a hasonló helyzetben lévő cégek vezetői meg tudják vitatni egymással a pénzügyi területhez kapcsolódó tapasztalataikat. Kiemelt téma volt a credit management, amely a hazai cégek pénzügyi életének egyik legdinamikusabban fejlődő funkciója, és értékesítési stratégiájának is egyre meghatározóbb hivatkozási pontja.

kep5

Nyitó előadásában Tatha Ghose, a Commerzbank vezető feltörekvőpiaci elemzője nemzetközi makrógazdasági kitekintést tett. Meglátása szerint a globális inflációs folyamatok egyszerűen nem illeszkednek abba a monetáris politikai modellbe, amelyet a Fed, az EKB és más nagy jegybankok alkalmaznak. Az inflációt és a kötvénypiaci hozamokat elsősorban egyedi tényezők húzzák néha felfelé, a nagy globális trend azonban tartósan lefelé mutat, a dezinfláció szinte leküzdhetetlen. Ahogy elmondta, elképzelhető, hogy a következő válságot negatív hozamkörnyezetben érjük el.

Ezt követően Madár István, a Portfolio vezető elemzője a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól tartott előadást. A kérdéskört 4 témán keresztül világította meg, kitérve a globalizáció hatásaira, az –„Európa-projekt” kilátásaira, a hazai munkaerőhiány mögötti összefüggésekre, valamint a növekedési kilátásokra.

A Magyar Telekom pénzügyi életét és az elmúlt években végbement stratégiaváltását bemutató előadásában Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy más iparágakkal ellentétben a telekommunikációban az a piacvezető, aki a legmagasabb árakat kínálja, ugyanakkor ezért magasabb értéket is nyújt. Az árverseny itt nem a piacvezető, hanem a követő versenytársak sajátja.

A szakmai program következő előadásában Hering Tamás, a MET Magyarország Ztrt. pénzügyi igazgatója beszélt a cégcsoport pénzügyi tevékenységekhez kapcsolódó folyamatairól. A MET Csoport az európai energiakereskedelem egyik vezető vállalata 4,7 milliárd eurós konszolidált árbevétellel. A cégcsoport finanszírozását egy 560 millió eurós rulírozó hitelkeret teszi rugalmassá

Izgalmas beszélgetést hozott a CFO-k és más vállalatvezetők kerekasztal beszélgetése a pénzügyi, gazdasági kihívásokról, sikerekről, feladatokról és célkitűzésekről. A kerekasztal részvevői őszintén beszéltek a banki partnerkapcsolatok fontosságáról, professzionalizmusról és a kölcsönös bizalom fontosságáról.

STA 2099

Rövid adópolitikai kitekintést követően a credit management vállalati jelentőségéről, az ügyfelek kategorizálásáról, a vevőkockázatok kezeléséről tartott egy-egy érdekes előadást Balog Béla a Rába Nyrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese és a Kazinczy Gábor, a BorsodChem Zrt. hitelezési. A délutáni kávészünet előtt Bujdosó Tünde, az Euler Hermes hitelbiztosító kockázatkezelési vezetője a kockázati előrejelzések szerepéről beszélt. Elmondta, hogy a bár a hitelbiztosítók általában a múltbéli adatokra hagyatkoznak, amikor egy-egy vállalat nem fizetési kockázatát próbálja értékelni, az Euler Hermes viszont létrehozott egy modellt, amely jövőbeli adatokra támaszkodik. Előadásában az országkockázat, a szektorkockázat és az egyedi cégkockázat hármas tagolásában mutatta be a folyamatot.

Az utolsó két előadásban az építőiparba és a mezőgazdaságba nyerhettek betekintést a konferencia résztvevői. Előbb a Masterplast Nyrt. részéről Tibor Dávid elnök beszélt a kivitelezési költségek és a munkaerő gyors drágulásának hatásairól az építőiparban. Ezt követően Varga Ákos, az IKR Agrár Kft. kockázatkezelési igazgatója a hosszútávú vevőfinanszírozás, integráció kockázati szempontjait mutatta be röviden.

A szakmai programot egy újabb, ezúttal kifejezetten credit management fókuszú kerekasztal beszélgetés zárta, ahol négy különböző területen működő, ám szakmai szempontból sok hasonlóságot felmutató vállalat mesélt a tapasztalatairól, aktuális kihívásairól és sikereiről.

A napot végül a CFO of the Year, valamint az Év Credit Management Csapata ünnepélyes díjátadója, majd az ezt követő állófogadás zárta.

Bogdán Krisztina, a díjat szponzoráló Commerzbank vezérigazgató-helyettese jelentette be a "CFO of the year díj" nyertesét, kiemelve: a pályázatok egyszerűen ámulatba ejtették a zsűrit a jelöltek munkásságáról.

Az idei "CFO of the year" díj kitüntetettje Szász Károly, a Bonafarm Csoport gazdasági igazgatója lett. Gratulálunk!

A "Credit management team of the year" díj is átadásra került, amelynek a nyertesét Merész István, a szintén szponzor Euler Hermes hitelbiztosító magyarországi fióktelepének a vezetője jelentette be.

A díj kitüntetettje a Dutrade Zrt. lett. Gratulálunk!

Előadások:

  • Összes
  • 2013
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
  • 2022
  • 2023
  • Alapértelmezett
  • Cím
  • Dátum
  • Random
Még több

Elérhetőség

Magyar Credit Management Szövetség
Cím: 1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Telefon: +36 (1) 248 0067
E-mail: info@creditmanagementszovetseg.hu

captcha